Április 9-én, húsvétvasárnap 17:00-kor a Merkantil Bank Liga NB II 30. fordulójában a Budafoki MTE gárdáját fogadjuk.
A Budafok nagy bravúrt hajtott végre a kupasorozatban, hiszen NB II-es csapatként eljutott a döntőig, amihez ezúton is gratulálunk nekik.
A szerdai összecsapáson Beke mesterhármasával 3-0-ra győzték le az NB I-es Vasast és megérdemelten jutottak a döntőbe, ahol ellenfelük a ZTE lesz.
A Budafokot sereghajtóként vette át ősszel Mátyus János, azóta stabilizálták a helyüket a középmezőnyben, 38 pontjukkal jelenleg a bajnoki táblázat 9. helyét foglalják el.
Jó formában vannak és ezt igazolja a remek hétközi teljesítményük is, nem számíthatunk könnyű mérkőzésre, azonban hazai pályán nem lehet más a célunk, mint a 3 pont megszerzése.
Vasárnap Békéscsabán vendégeskedett a HR-Rent Kozármisleny és sajnos ahogy Márton Gábor is említette, megkaptuk a szokásos komikus gólunkat és hátrányba kerültünk, pedig a találkozó elején nekünk voltak nagy helyzeteink és nem kérdés, hogy másképp alakult volna, ha sikerül vezetnünk. Szerencsére a második félidő elején Várkonyi jól eltalált lövésével egalizáltunk és volt labdánk a vezetés megszerzéséhez is, de nem sikerült újból betalálni, így maradt a pontosztozkodás.
Normál esetben Békéscsabán a döntetlen nem számítana rossz eredménynek, de csapatunk a jó játék mellett, ha szerencsésebb volna, akár csak az elmúlt fordulókban is, többször is győzelmet érdemelt volna.
Továbbra is „csak” 5 pontra vagyunk az osztályozótól, helyzetünk nem reménytelen, de a felzárkózáshoz mindenképpen 3 pontokra lenne szükség. A szakmai stáb töretlenül hisz abban, hogy a cél elérhető, ezért dolgoznak és ennek szellemében készítik fel a labdarúgókat.
Reméljük a jó játékhoz ezúttal szerencse is párosul majd, mert sajnos azzal hadilábon álltunk.
Mindent bele vasárnap!
Hajrá, Kozármisleny!