Harmadik évét tölti Magyarországon Osei Clinton. A ghánai fiatalember az MTK élvonalbeli és harmadosztályú csapatában is játszott, a másodosztályban viszont a HR-Rent Kozármislenyt fogja erősíteni idén.

A 20 éves, accrai születésű támadó 2020 őszén igazolt Magyarországra. Az MTK U19-es együttesének jelentett óriási erősítést a gólérzékeny támadó, aki 17 mérkőzésen 12 góllal segítette a csapatot a bajnokságban. A csatár az élvonalban is bemutatkozhatott, az Újpest FC elleni, 4-0-s sikerből vette ki a részét, majd még kétszer kapott lehetőséget az NB I-ben.

A tavalyi szezonban a klub mindkét együttesében pályára lépett. Az élvonalban újra csereként számítottak rá, a harmadosztályban viszont fiatal kora ellenére is stabil kezdő volt. 22 meccsen 7 gólt rúgott a felnőttek között.

A gyors és robbanékony gólvadász idén a második vonalban kaphat játéklehetőséget, köszönhetően az MTK-nak, amely kölcsönadta őt együttesünknek. A csatár immár a HR-Rent Kozármisleny együttesével edz, és bármikor bemutatkozhat, ha Tóth László vezetőedző bizalmat szavaz neki.

Sok sikert Mislenyben, Osei!