Csapatunk középpályása az NB II-es Barcs együttesében folytatja pályafutását.

Fónai Balázs 2010 nyarán érkezett Kozármislenybe, ahol a bajnoki rajt előtt az egyik edzésen szerencsétlenül megsérült, amely hosszú kihagyást eredményezett számára – az első 7 fordulóban nem is tudott pályára lépni.

Az utolsó bajnoki mérkőzésen ismét összeszedett egy újabb sérülést (bordatörés), így mondhatjuk, nem a legszerencsésebb félszezonját zárta Kozármislenyben.

Balázs bár szívesen maradt volna csapatunknál, nem sikerült olyan megoldást találni, amelyet mindkét fél elfogadható lett volna, így korábbi sikerei helyszínére, a somogyi városba szerződött!

További sok sikert Mogyi!