Felnőtt csapatunk egyik tagjának koronavírus tesztje pozitív lett, így a játékosok mától hatósági karanténba kerültek. A labdarúgó az előző hét közepe óta otthon van, nem ment közösségbe, mivel már akkor enyhe tüneteket produkált, így hétvégén nem is lépett pályára.

A csapat tagjai várják a hatósági tesztek eredményeit, ezt követően leszünk okosabbak a folytatást illetően, mindenesetre hétvégi ellenfelünkkel, a Váccal felvettük a kapcsolatot és kértük a vasárnapi meccs halasztását.

Ez az eset is jól mutatja, hogy a vírust könnyen elkaphatja bárki környezetünkben, ezért újra felhívjuk a figyelmet protokollunkra:

Kérjük utánpótlás játékosainkat is, hogy maszkban érkezzenek és távozzanak, az öltözőben minimális időt töltsenek! Használjuk a kézfertőtlenítőket! Az edzők pedig az eligazításokat szabad téren tartsák meg!

Az edzéseken csak egészséges, tünetmentes sportoló és edző vehet részt. Edzőink a tréningek előtt meg fogják kérdezni a sportolókat egészségügyi állapotukról.

Aki tud, érkezzen edzésszerelésben, vizet pedig hozzon magával mindenki! A szülőket arra kérjük, ne gyülekezzenek a pálya szélén, lehetőleg ne tartózkodjanak a létesítmény területén. Az edzés végeztével a sportolók a létesítményt hagyják el! Ebben a tekintetben fontos a személyes felelősségvállalás!

Az utánpótlás edzések ezen szabályok szerint folynak tovább!

A maszkviselést a sporttelep területén mindenkinek fokozottan ajánljuk!