Össze kell még csiszolódnia a gárdával, de az első edzések alapján kedvező képet kapott a keretről Tóth László. A HR-Rent Kozármisleny frissen kinevezett vezetőedzője szeretné benntartani a csapatot a második vonalban. Szerinte ezúttal nem a Misleny fog dominálni a meccseken, mégis kezdeményező focit vár a csapattól. Interjút készítettünk a fiatal vezetőedzővel.

Milyen érzésekkel érkeztél Kozármislenybe?

Bár gyakorlatilag az utolsó pillanatban érkezett a HR-Rent Kozármisleny megkeresése, mégis nagyon örültem neki. Több mint egy évtizede edzősködöm, és mindig az volt az álmom, hogy felnőttcsapat vezetőedzője lehessek. Ez most teljesülhetett, ráadásul a másodosztályba felejthetetlen szezon után feljutott együttest irányíthatok, ami extra motivációt jelent nekem. Nagyon várom az itteni munkát.

Mennyire terhes számodra az előző szezon öröksége, érzel-e nyomást emiatt magadon vagy a csapaton?

Nem tisztem minősíteni az előző szezont, de az biztos, hogy veretlenül bajnoki címet nyerni bármilyen osztályban megsüvegelendő teljesítmény. Ugyanakkor látni kell, hogy a másodosztály egészen más szintet képvisel, mint az NB III.  Ehhez a csapatnak, a klubnak és a szurkolóknak is alkalmazkodniuk kell majd. Az biztos, hogy idén nem fogjuk tudni megnyerni az összes mérkőzést, ugyanakkor abban bízom, hogy bőven lesznek szép sikereink.

Mi a célkitűzés, milyen eredménnyel lennél elégedett?

Az egyesület vezetői a bentmaradást tűzték ki célul a csapatnak, és én is elégedett lennék, ha a jövő évre is sikerülne bebiztosítani a Kozármisleny másodosztályú tagságát. Az egycsoportos NB II-ben erre még nem volt példa a klub életében, szóval ezt óriási sikernek tartanánk. Látni kell azonban, hogy a Kozármisleny a legkisebb költségvetésű csapat lesz ebben a szezonban, az eredményeket ehhez mérten kell majd értékelni.

Túl vagy az első edzéseken. Milyen a benyomásod az együttesről?

Látszik a csapaton, hogy erőltetett menet volt a tavalyi bajnokság. Leginkább abból, hogy a játékosok nagyon kiengedtek a nyári pihenés alatt, és az első edzés ezért sokaknak elég kínkeserves volt. Azt is érzékelem, hogy össze kell még csiszolódnom a társulattal. Szerencsére a bajnokcsapat magja együtt maradt, ők működő közösséget alkotnak, és idő kell ahhoz, hogy megszokják az én habitusomat. Már most kiderült, hogy a csapat nagyon tud hajtani és küzdeni egymásért, a srácok mindent megtesznek a sikerért. Ez jó alap a közös munkához.

Milyen csapatot építesz, milyen játékra számíthatnak az együttestől a szurkolók?

Ahogy már mondtam, óriási ugrás előtt áll a csapat. Tavaly domináns volt majdnem minden mérkőzésen, most viszont ez az esetek 90%-ában nem így lesz. Emiatt jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni a védekezésre, a párharcok sikerességére és a pontrúgások gyakorlására, hiszen a jó szögletek, szabadrúgások pontot, pontokat érhetnek a bajnokságban. Persze nem statikus játékra készülünk, hiszen én mind védekezésben, mind támadásban a kezdeményező futball híve vagyok, és abban bízom, hogy ez látszani fog a csapat játékán is.

Az első néhány edzésen sok volt az új arc. Összeállt már a keret?

A tavalyi csapatból sokan maradtak, ami nagyon jó hír. Ugyanakkor szeretnénk még jobban megerősíteni a keretet, ezért most számos más játékost kipróbálunk. Fontos, hogy jó fizikális adottságokkal és nyerő mentalitással rendelkezzenek az új játékosok is, mert a szezonban akkor lesz egységes és a lehetőségekhez képest erős csapatunk.

Hogyan alakul a felkészülési program?

A mostani héttel együtt összesen hathetes felkészülési időszak előtt állunk. Ez nem túl hosszú idő, de nem megoldhatatlan a feladat, más csapatok is velünk együtt kezdték a nyári munkát. A hat hét alatt összesen hat felkészülési mérkőzést terveztem. A második és a negyedik hét közötti időszakban heti két edzőmeccs lesz, azt követően pedig a bajnoki ritmusra állunk be, és hétvégenként egy találkozóval fejezzük be a felkészülést. Lesznek NB III-as és NB II-es ellenfeleink, egy horvát másodosztályú csapattal is találkozunk majd a tervek szerint, a főpróba pedig – ha az élvonalbeli sorsolás engedi – a Paks elleni mérkőzés lesz. Várom már a sorsolást, hogy lássuk, mikor és hol léphetünk pályára – újra a másodosztályban!