Monor – HR-Rent Kozármisleny 0-2 (0-2)

NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés

Monor, 200 néző

Vezette: Dobai J. (Pogonyi F., László I.)

Monor: Paulovicz – Barthel, Karacs. Huszty, Fabio – Erős, Hunya – Tóth Á., Farkas Á. (Haragos 46.), Ficsor (Sznopka 75.) – Annus (Vékei 70.)

Vezetőedző: Erős Károly

HR-Rent Kozármisleny: Ipacs – Ulakity, Talabér, Kocsis, Berdó (Juhász 46.) – Horvát, Kozics – Szabó D. (Kiss K. 82.), Kirchner, Babibszky (Ángyán 88.) – Hampuk

Vezetőedző: Jelena Richárd

Gólszerzők: Szabó D. 12., Babinszky 44. percben.

Sárga lap: Erős 18., Hunya 87., Karacs 91. illetve Hampuk 65. percben

Nem mondhatjuk, hogy a legjobb előjelekkel vártuk a Monor elleni összecsapást, hiszen a három döntetlen után, ezúttal a 2 éve még NB II-es Monor otthonában léptek pályára Kocsisék.

Sajnos a mislenyi hiányzók köre tovább bővült. A hétközi mérkőzésen Turi szenvedett fejsérülést, a szombati edzésen pedig Horváth D. szedett össze egy kisebb sérülést, így mindketten kihagyták az összecsapást.
Rajtuk kívül továbbra is sérülés miatt hiányzott: Márkvárt, Fenyvesi, Füredi illetve eltiltását töltötte Csernik is. Mondhatni elég szép számú volt a hiányzók listája.

A 4. percben veszélyes hazai szabadrúgás érkezett kapunk elé oldalról, Farkas Á. beadását után a csúsztatás centikkel kerülte el kapunkat.

A 6. percben szöglet után, Barthel közeli lövését védte Ipacs.

A 12. percben Kozics szögletét Szabó Dominik fejelte a hazai kapuba. 0-1.

A 13. percben Kirchner távoli lövése kerülte el a hazai kaput.

A 15. percben Kirchner passzából Hampuk volt eredményes, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

A 17. percben Kirchner távoli szabadrúgását védte a hazai kapus.

A 28. percben Hampuk távoli lövését ártalmatlanította Paulovicz.

A 35. percben Barthel beadása után Farkas Á. fejesét fogta meg kapusunk.

A 36. percben Farkas Á. 28 méteres szabadrúgást lőtt kapu mellé.

A 44.percben Kirchner vezette keresztbe a labdát, átemelte a hosszúra, Hampuk fejesét még védte Paulovicz, de a kipattanót Babinszky helyezte a hálóba. 0-2.

A 45. percben Kocsis beadását hárította a hazai kapus.

A 46. percben Szabó D. beadását mentette a védelem.

A félidő végén mislenyi fölény alakult ki, de ami ennél is fontosabb 2 gólos előnnyel vonulhattunk pihenőre.

A 48. percben Erős megpattanó lövése a felső lécet érintette.

A 49. percben Szabó D. beadását mentette röviden a kapus. A kipattanót Hampuk lőtte el, de életerős lövését mentették a védők.

Az 53. percben a 16-os közeléből, középről érkezett lövés kapunkra, Ipacs hárítani tudott.

A 64. percben Juhász szögletét kifejelték a monori védők, Horvát egyből kapura emelte a labdát, de Paulovicz védett.

A 68. percben Kirchner passzolt Juhász elé, akinek lövését blokkolták.

A mérkőzés utolsó 20 percében a Monor birtokolta a labdát, de támadásaik elhaltak a mislenyi 16-os környékén.

Csapatunk szervezett volt, jól tartottuk az eredményt és rászolgáltunk a 3 pontra!

Ezúttal jól sáfárkodtunk a gólszerzési lehetőségekkel és idei első győzelmünknek örülhettünk!

Gratulálunk a csapatnak!

Jelena Richárd vezetőedzőnk így értékelt a Monor elleni győzelmet követően: Rossz előjelekkel indultunk Monorra, ennek ellenére a srácok nagyon jól álltak bele a mérkőzésbe. Önbizalommal telve játszottak, a megbeszélteket betartották, jó labdaszerzéseink voltak majd egy pontrúgást követően megszereztük a vezetést. Ezt követően volt egy 5-6 perces időszak, amikor ránk jött az ellenfél, de átvészeltük majd több szép akciót is vezettünk. Hátul agresszívek voltak a védőink, a szélsők jól játszottak, Horvát Gábor remekül oldotta meg a feladatát, igazából minden játékosunk jó teljesítményt nyújtott, nem érdemes kiemelni senkit, mert szinte mindenkit ki lehetne emelni. Kirchner előkészítéséből szereztünk egy második gólt Babinszky révén, így 0-2-es eredménnyel zárult a félidő. A második félidőben sok veszélyes kontrát vezettünk. Úgy gondolom, hogy megérdemelt győzelmet arattunk. Bízom benne, hogy átszakadt egy gát a játékosokban! Nagyon akarták a sikert és nagyon örültek is a győzelemnek, jó érzés volt látni a csapatot a lefújást követően!

Hajrá, Kozármisleny!