HR-Rent Kozármisleny – Szekszárdi UFC 0-0

NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés

Kozármisleny, 400 néző

HR-Rent Kozármisleny: Pacéka – Kónya (Ulrich 83.), Horváth, Füredi, Turi – Kozics – Vajda (Gajág 88.), Kirchner, Tóth Z., Szabó D. (Beke 65.) – Hampuk

Vezetőedző: Aczél Zoltán

Szekszárdi UFC: Pomozi – Rácz F. (Tratnyek 70.), Fekete, Arena, Füredi P., Béla (Tóth D. 80.) – Gellér, Budai, Rácz Á., Lékó (Temesi 70.) – Horog (Aszalós 83.)

Vezetőedző: Turi Zsolt

Sárga lap: Turi 39., Beke 88. illetve Arena 61., Fekete 74 percben.

A 8. percben Kirchner bal oldali beadását Vajda fejelte kapu mellé.

A 13. percben Kirchner ment el a bal szélen, befelé cselezett majd lőtt, lövését Pomozi védte, a kipattanót pedig Vajda kapásból kapu mellé lőtte.

A 28. percben Turi távolról lőtt kapu fölé.

A 36. percben Hampuk készített le egy labdát Vajdának, aki távolról a kapu fölé lőtt.

A 45. percben Kirchner lövése vágódott Horogról szögletre.

Egy szervezetten, szűken a saját térfelén védekező Szekszárddal találkoztunk, akik ellen nehéz volt helyzetbe kerülni. Néhány alkalommal jutottunk el lehetőségig, vagy éppen lövésig, de ezek nem értek célba.

A 2. félidő kezdőrúgását Gulyás Zalán végezte el aki a Janikovszky Éva Általános Iskola 2. osztályos tanulójaként, a megyei diákolimpia labdarúgás gólkirálya lett. Zalán Hampuk passzából megindult a szekszárdi kapu irányába és 19 méterről, bal lábbal a kapu bal felső sarkába lőtt!

Az 52. percben Kirchner indult el a bal szélen és cselezett befelé, lövését Pomozi tolta ki a hosszú alsó sarokból.

Az 54. percben Kozics szöglete után Tóth Z. fejelt kapu fölé.

Az 59. percben a vendég csapat hozta játékba a labdát egy kirúgás után, amit Hampuk megszerzett majd 6 méterről kapura lőtt, Pomozi azonban bravúrral hárítani tudott. A kipattanót Tóth Z. már nem tudta kapura lőni, felszabadítottak a vendég védők.

A 63. percben hosszú indítással Kirchner ment el a bal szélen, befelé cselezett, majd Szabó D. elé passzolt, aki közelről kapura lőtt, Pomozi azonban ismét bravúrral hárított.

A 68. percben Horváth lőtt távolról kapura, lövését nem tudta fogni Pomozi és kipattant róla a labda, amire Hampuk csapott le, de közelről csak az előtte fekvő kapusba tudta rúgni a labdát.

A 68. percben Hampuk a bal szélről passzolt vissza Kirchnernek, aki éles szögből lőtt, de Pomozi szögletre hárított. A szöglet után Beke lőtt centikkel kapu fölé.

A 74. percben Kozics bal oldalról tekert a rövid felső sarokba egy szabadrúgást, amit Pomozi bravúrral hárított, a kapu elé pattanó labdát pedig Tóth Z. közelről a felső lécre fejelte.

A 79. percben Kónya cselezett jobb szélről befelé, majd visszapasszolt a lendületből érkező Kozicsnak, aki távolról centikkel lőtt a bal kapufa mellé.

A 93. percben Tóth Z. beadását Gajág rúgta kapura, Pomozi foga a lövést.

Ahogy 2 hete az MTK II. kapusa Varasdi, úgy most a Szekszárd kapusa Pomozi nyújtott extra kapusteljesítményt!

Ha a labdarúgás pontozásos sportág lenne, nagyarányú győzelmet aratott volna a Kozármisleny… A labdarúgás nem pontozásos sportág, így be kellett érnünk a döntetlennel. A kozármislenyi labdarúgók nagy melót végeztek, hatalmas fölényben játszottak és bár a győzelem elmaradt, a vastaps ugyanúgy járt a bajnokcsapatnak!

A HR-Rent Kozármisleny 36 mérkőzés óta veretlen a bajnokságban, már csak 2 mérkőzés van vissza a bajnokságból, ezeken is mindent bele, hogy elérje a csapat a nagy célt!

Aczél Zoltán: Nagyon megdicsértem a csapatomat, mert azt a futballt láttam, amit mi szerettünk volna. Mindent megcsináltak a srácok! Persze voltak benne apróbb hibák, védekezésben nem, mert nagyon jól kontrolláltuk a kontratámadásokat, nem is nagyon volt lehetősége az ellenfélnek. Egyszerű a képlet, be kellett volna rúgni a helyzeteket. Nagyon sok helyzetünk volt, kipattanó a kapusról, labdaszerzés 7-8 százszázalékos helyzetet hagytunk ki, ezen kívül voltak a lövések, pontrúgások, irgalmatlan nagy fölényben voltunk, de sajnos a helyzetek nem mentek be! Egy olyan csapatnak aki építkezik, sokkal nagyobb problémát okoz egy olyan ellenfél, ahol 9 emberrel a labda mögött védekeznek, nehéz feltörni az ilyen védelmet, nehéz kivinni a szélekre a labdát. Jól védekezett a Szekszárd, jól megszervezte a Zsolt, úgyhogy nem tudtuk feltörni, amikor pedig ez mégis sikerült, akkor meg ott volt a Pomozi Zoli, aki a mezőny legjobbja volt, több elképesztő bravúrja is volt. A gól hiányzott a játékunkból, a futball jó volt, gratuláltam a srácoknak! Újabb lépés a veretlenség érdekében, de ettől függetlenül boldogabbak lennénk, ha nyertünk volna!

Turi Zsolt: Nagyon nehéz mérkőzés volt a mai, nagyon elfogytunk, főleg a támadósorba, ez látszott is, hogy nagyrészt a védekezésre koncentráltunk, az előrejátékunk sok kívánni valót hagyott maga után. A mai nap ennyire voltunk képesek, nem beszélve arról, hogy egy nagyon jó csapattal találkoztunk, a bajnokcsapattal. Ezúton is szeretnék nekik gratulálni, hogy feljutottak az NB II-be, amihez sok sikert kívánok nekik. Ezzel 3 baranyai csapat lesz az NB II-ben jó lenne, ha az egyik feljutna az NB I-be és lennének lépcsőfokok. A mai mérkőzésen a Kozármisleny sokat tett azért, hogy győztesen hagyja el a pályát, megvoltak a lehetőségeik, de a szerencse ma velünk volt és ezen kívül sokat köszönhetünk a kapusunknak!

Hajrá, Kozármisleny!