Múlt hétvégén 3 tényezőnek kellett volna teljesülnie, hogy bajnok legyen a Kozármisleny, de ebből csak 2 realizálódott (kikapott a Dunaújváros és nyert a HR-Rent Kozármisleny), így elmaradt a bajnokavatás!

NB III-as labdarúgóink a Dunaújváros előtt behozhatatlan előnyre tettek szert, de közben a Balassagyarmat megelőzte a Fejér-megyeieket, Nagy Tibor tanítványait jelenleg 17 ponttal előzzük meg 6 fordulóval a bajnokság vége előtt.

Matematikailag még van esélye a Balassagyarmatnak, hogy bajnok legyen, ehhez a hátralévő 6 mérkőzés mindegyikét meg kellene nyernie és közben a HR-Rent Kozármislenynek nem szabadna pontot szereznie. Erre a forgatókönyvre viszonylag kicsi az esély… Így reálisan nézve a hátralévő fordulókra csak az a kérdés, hogy melyik héten ünnepelheti bajnoki címét a Misleny!

Ha a vasárnapi fordulókat tekintjük, a Balassagyarmat a Bp. Honvéd II. együttesét fogadja, amennyiben nem nyer, úgy bajnok a Kozármisleny!

Ha a Balassagyarmat nyerni tud, úgy a Kozármislenynek is győzelemre van szüksége a bajnoki címhez, mert döntetlen eredmény esetén ugyan 15 pontra csökkenne a különbség, ám ez 5 forduló alatt matematikailag még behozható.

Csapatunk 32 forduló óta veretlen a bajnokságban és talán a hátralévő mérkőzések közül az egyik legnehezebbre kerül sor, hiszen a gyengébb őszi kezdés után magára találó Iváncsa feljött a tabella 6. helyére, reálisan még 2 helyet tudnak előrelépni a hátralévő fordulókban.

Az Iváncsa az utolsó 6 fordulóban veretlen, így hazai pályán jó formában és nyilván motiváltan fogadják a HR-Rent Kozármislenyt, biztosan mindent megtesznek majd azért, hogy ne az otthonukban sikerüljön bajnoki címet szereznünk, esetleg ők szakítsák meg veretlenségi sorozatunkat!

A május 1-én 17:00-kor kezdődő találkozót Szommer Attila vezeti, segítői Illés Tamás és Topálszki Szabin lesznek.

Szurkolunk a csapatnak! Mindent bele srácok!

Hajrá Kozármisleny!