Vasárnap 16:00-kor a fővárosban vizitálnak Aczél Zoltán tanítványai, ahol egy vélhetően küzdelmes, nehéz mérkőzésre van kilátás.

Az ESMTK a tavalyi évben a Közép csoport 7. helyén végzett, a 6. helyen záró HR-Rent Kozármislennyel azonos pontszámot gyűjtöttek, csupán kevesebb győzelmük miatt szorultak mögénk, mondhatni két hasonló játékerejű csapat versenyében minimális különbséggel előztük csak meg őket.

Idén az ESMTK labdarúgói az eddig lejátszott 6 mérkőzésből 2-szer győztek, 2 döntetlen mellett 2 alkalommal vereséget szenvedtek el, így jelenleg 8 pontjukkal a bajnoki táblázat 12. helyét foglalják el, ami mindenképpen csalóka a játékerejüket tekintve.

AZ ESMTK teljesítménye rapszodikusnak mondható 2 döntetlennel kezdték a bajnokságot, előbb hazai pályán végeztek 0-0-ra a Dabas-Gyón ellen, ami talán csalódás volt számukra, majd a tavalyi bajnok Iváncsa otthonában elért ugyancsak 0-0 már bravúrosnak számított.

A 3. és 4. fordulókban egyaránt vereséget szenvedtek, előbb hazai pályán az MTK II-től kaptak ki 4-3-ra, majd a Rákosmente otthonában maradtak alul 2-1-re.

Az utolsó két fordulóban pedig győzni tudtak, előbb az idén jól szereplő Szekszárdot 5-0-ra ütötték ki, majd a szintén jól teljesítő Hódmezővásárhely otthonában 3-2-re tudtak győzni.

Az utolsó 2 forduló teljesítménye azt mutatja, hogy az ESMTK „megérkezett” a bajnokságba, így hazai pályán, 2 győztes meccsel a hátuk mögött, önbizalommal telve szállnak majd ellenünk harcba.

Csapatunk remek hetet tudhat maga mögött, két előzetesen nehezebbnek vélt összecsapást is sikerrel, 6 pontot gyűjtve abszolvált.

A Honvéd II. otthonában egy remek taktika, egy jó első félidő alapozta meg a győzelmet, míg a Fradi II. ellen azért szerencsénk is volt, hogy az előző nap a Topolya otthonában pályára lépők közül többen is kihagyták a mislenyi összecsapást, így egy fiatalabb, kevésbé tapasztalt labdarúgók alkotta együttes volt az ellenfelünk. Igaz, nálunk is hiányzott 5 olyan labdarúgó, akik tudásuk alapján akár a kezdő csapatba is kerülhettek volna. A találkozó eleje így ugyan éles volt, de végül a 4-0-ás győzelmünk az ellenfélre nézve volt hízelgő.

Nyilván a 2 győzelemnek, illetve a 6 mérkőzés alatt begyűjtött 14 pontnak örülni kell, de ahogy Aczél Zoltán mondta, lépésről-lépésre kell haladni.

Ennek a folyamatnak a következő állomása az ESMTK elleni idegenbeli összecsapás, ahol szerényen és legfontosabb, hogy koncentráltan kell pályára lépnünk, hogy folytathassuk jó szereplésünket.

Az eddigi fordulók bizakodásra adnak okot, hiszen az FC Dabassal holtversenyben a Kozármisleny szerezte a legtöbb gólt, szám szerint 16-ot.

Nem nagyon szabad kiemelni senkit a támadó szekcióból, mert mindenki remekül teljesít, van aki gólpasszokkal, van, aki a gólpassz előtti utolsó kulcspasszokkal tett sokat azért, hogy Hampuk Ádám 5 góljával vezesse a góllövő listát, illetve az élmezőnyben tanyázzon a 4 gólos Kirchner Krisztián is.

Kapott góljaink száma a 3. legkevesebb, csak a 2. helyezett Makó (2 kapott gól) és a listavezető Dunaújváros (3 kapott gól) előzi meg az eddig 5 gólt kapó HR-Rent Kozármislenyt.
Gólaránya pedig magasan a mi csapatunknak a legjobb! (+11).

Nagy csatára van tehát kilátás vasárnap! Mindent bele srácok, nagyon kell a jó folytatás!

Hajrá, Kozármisleny!