Ádám Kaposváron nevelkedett, 2006-tól 2017-ig volt a Rákóczi labdarúgója.

Végigjárta a korosztályos csapatokat, szerepelt Megye I-es, NB III-as és NB II-es kaposvári csapatban is, majd 2017 nyarán Szentlőrincre igazolt, ahol 2 évig szerepelt.

Tavaly nyáron az NB III Nyugati csoportban szereplő Nagykanizsára igazolt, innen érkezik most Kozármislenybe.

A 25 éves labdarúgó 88 NB III-as mérkőzésen 25 gólt szerzett és pályára lépett 13 alkalommal az NB II-ben is.

Legjobb szezonját talán a 2018/2019-es bajnokságban Szentlőrincen produkálta, ahol csapatával ezüstérmet szerzett és 27 mérkőzésen lépett pályára, 12 gólt szerzett, a Szentlőrinc meghatározó játékosa volt!

Ő is a rutinos labdarúgók közé tartozik már és a támadó alakzatot erősíti!

-Örülök, hogy a Kozármisleny csapatában folytatom a pályafutásomat, hiszen mindig jó érzésekkel léptem pályára itt. Szeretnék minél több góllal és gólpasszal hozzájárulni a csapat jó teljesítményéhez. Egy jó kis társaságba érkeztem, ahol több volt csapattársammal is újra együtt játszhatok, bízom benne, hogy gyorsan beilleszkedem és közösen el tudjuk érni a kitűzött célokat – nyilatkozta Hampuk Ádám.

Köszöntünk Hampi Kozármislenyben! Sok sikert kívánunk!