HR-Rent Kozármisleny – Budapest Honvéd 1-2 (0-1)

Merkantil Bank Liga NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés

Kozármisleny, 1000 néző

Vezette: Kovács J. Z. Tartalék játékvezető: Gaál Á. Asszisztensek: Horváth Z., Bertala D.

HR-Rent Kozármisleny: Lékai – Schuszter, Gajág, Füredi, Turi – Nagy E. (Major 85.), Horváth D. – Molnár Á., Horváth P. (Tóth Z. 81.), Kirchner – Daru (Vajda 61.)

Vezetőedző: Aczél Zoltán

Budapest Honvéd: Tujvel – Eördögh, Kánoki-Kis, Szabó A., Benczenleitner – Lőrinczy (Keresztes 67.), Adorján (Bocskay 87.), Holman – Kerezsi (Nyitrai 78.), Bobál, Krajcsovics

Vezetőedző: Csertői Aurél

Gólszerzők: Horváth P. 48., illetve Holman 34., 79. percben

Sárga lap: Turi 25., Horváth D. 32., illetve Kálnoki-Kiss 24., Adorján 52., Benczenleitner 56. percben

2 hónap szünet után folytatódtak az NB II-es bajnokság küzdelmei, rögtön egy remek ellenfelet, a korábbi sokszor magyar bajnok együttest, Puskás Ferenc volt klubját, a Budapest Honvédot láthattuk vendégül.

A Kozármisleny csapatából eltiltás miatt hiányzott Beke Péter, illetve nagy hiányzója a csapatnak Kozics Barnabás is, aki talpcsont-törést szenvedett még a felkészülés elején.

A mérkőzés elején a klub vezetői köszöntötték Gajág Gergőt, aki Nyíregyházán, 100. bajnoki mérkőzésén viselte a mislenyi címeres mezt. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk Geri!

A 3. percben Horváth P. 16 méterről lőtt kapura, lövése Benczenleitnerről vágódott szögletre.

A 7. percben Turi bal oldali beadását Tujvel szerezte meg a kapujából kilépve.

A 8. percben Molnár Á. bal oldali szöglete után Daru fejelt kapu mellé.

A 12. percben Molnár Á. cselezett befelé a jobb szélről, majd lőtt, lövése Benczenleitnerről Daru elé pattant váratlanul, de Adorján szerelni tudta.

A 17. percben egy félpályán szerzett labda után Kerezsi indult meg és lőtt kapura, lövését Lékai a kapujából kilépve bravúrosan, lábbal hárította.

A 19. percben Krajcsovics távoli lövését fogta Lékai.

A 21. percben Horváth P. vett le egy labdát a kaputól 20 méterre, és félfordulatból lőtt a kapu mellé.

A 30. percben Kerezsi jobb oldali beadása után Bobál fejelt kapu fölé.

A 33. percben Füredi bizonytalankodott, és Bobál szerzett így labdát, akit Lékai sodort el a tizenhatoson belül, a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest Holman a kapu közepébe rúgta a jobbra vetődő Lékai mellett. 0-1.

A 35. percben Horváth D. lőtt távolról kapu fölé.

A Honvéd zárt védekezésből kontrákkal próbálkozott, nem erőltették a labdakihozatalt vagy a felépített támadásokat, ugyanakkor a kontráikban volt veszély. A Kozármisleny végig támadólag lépett fel, adódtak helyzetek és lehetőségek is Kirchnerék előtt.

A 48. percben Kirchner passzolt a bal szélen érkező Turinak, akinek beadása után a Tujvelről kipattanó labdát Horváth P. fejelte közelről kapuba. 1-1!

A 49. percben a bal szélen ment el egy vendégjátékos, a beadása középen Kerezsit tisztán találta, akinek közeli lövését Lékai hatalmas bravúrral hárította.

Az 59. percben Krajcsovics lövése ment távolról kapu fölé.

A 65. percben veszélyes helyzetben Kirchner elől tisztázott Lőrinczy.

A 69. percben Holman elcsúszott a lövés pillanatában, így próbálkozása jócskán kapu mellé ment.

A 74. percben Turi indult el a bal szélen, befelé húzott, majd kapura lőtt éles szögből, Tujvel kitornázta a labdát.

A 75. percben Kirchner lőtt távolról kapu fölé.

A 79. percben Bobál keresztlabdájával lépett ki Krajcsovics, lövését Lékai hárította, a kipattanót Holman ismét kapura lőtte, ezt Schuszter tisztázni tudta, de végül megint Holman elé került a labda, akinek lövésébe Lékai még beleért, de a labda a hosszú sarokban kötött ki. 1-2.

A 83. percben Tóth Z. lőtt kapásból, közelről kapu mellé.

A 93. percben egy visszagurított labdát Füredi lőtt el 20 méterről, a labda a kapufán csattant és onnan kifelé pattant.

Nem kérdés, hogy a találkozót a szerencsésebb csapat nyerte meg, aki az egész mérkőzés alatt csak a védekezéssel foglalkozott. A Budapest Honvéd csak néhányszor jutott egyáltalán a Kozármisleny térfelére, és csak néhány alkalommal került helyzetbe, igaz ezekből 2 gólt is szereztek…

Ha a tényeket nézzük, hogy a 2 góljuk mellett 2 helyzetet még ki is hagytak, akár érezhetik úgy, hogy több gólt is szerezhettek volna, ezzel szemben a második félidőben még a térfelüket is alig tudták elhagyni, akkora volt a kozármislenyi fölény.

Bár konkrét statisztikával nem tudunk szolgálni, a labdabirtoklás a második félidő nagy részében közelített a 80-20%-hoz (kozármislenyi fölénnyel).

Egy nagyon mélyen, 25-30 méteren belül védekező, zárt védelemmel találkozott Aczél Zoltán csapata, amely helyenként még jól is játszott, de ezt a védelmet nagyon nehéz volt feltörni!

A hiba a játék része, de a Honvéd 2 olyan gólt szerzett, amit a Kozármisleny ajándékozott neki, eközben Tujvelnak csak a hajrában volt 2 nagyon komoly védése, 1 alkalommal pedig szemmel követte, ahogy a labda a kapufán csattan és kifelé pattant.

Ha őszinték vagyunk, annyira nagy volt a Misleny fölénye, hogy talán még döntetlen eredmény mellett is csalódottak lettünk volna, nemhogy így, Honvéd-győzelemmel.

Ha a pozitívumokat nézzük, úgy továbbra is van egy olyan csapatunk, amely képes és tud is futballozni, támadásokat felépíteni, helyzeteket kialakítani!

A mai nap labdakihozatalt vagy egyáltalán futballra való szándékot nagyon keveset láttunk a Honvédtól! Kizárólag direkt elemeket alkalmaztak, ellenben ők nyerték a mérkőzést!

A focit mi játszottuk és erre a játékra igenis lehet építeni a jövőben is! Fel a fejjel srácok, ennek a munkának és ennek a játéknak ugyanúgy meglesz az eredménye, mint ahogy ősszel is megvolt!

Aczél Zoltán: Nem a legjobb meccsünket játszottuk, de mindkét félidőt kontroll alatt tartottuk, a második félidőt különösen! A Honvéd választott egy célfutballt, ebből az első félidőben volt egy komoly lehetőségük és rúgtak egy gólt belőle, nekünk az első félidőben kevesebb lehetőségünk volt. A második félidőben váltottunk és jókor rúgtuk az egyenlítő gólt. Volt egy szakasza a meccsnek, amikor mindenki azt hitte, hogy el lehet szaladni ezt a mérkőzést, de ennél jobb játékosai vannak a Honvédnak, masszívabb csapat annál. Jött egy újabb kontra, melyet Lékai Soma nagy bravúrral hárított. Szerintem a Honvéd az 50-90. percig nem nagyon jutott a kapunk közelébe, kivéve egy-két alkalommal, mint a második góljuk előtt, amikor elkövettük a hibáinkat. Két komoly egyéni hibából kaptunk két gólt, ez nem jelenti azt hogy a Honvédnak nem volt helyzete, de nekünk is volt! Nem beszélve a 93. percről amikor akkora kapufát lőttünk, amire Tujvel mozdulni sem bírt. A látottak alapján a döntetlen minimálisan jobban megfelelt volna a játék képének. A Honvéd kihasználta a hibáinkat, de a csapatom teljesítményére, hozzáállására, fizikális mutatóira nem panaszkodhatok. Az őszt is 2-1-es vereséggel kezdtük hazai pályán, most a tavaszt is, ebből kell majd feljönni. Nem tudom a játékosaimat elmarasztalni, csak a pontszerzés hiányzik, minimálisan döntetlent érdemeltünk volna! Gratulálok a Kispestnek a győzelemhez!

Csertői Aurél: Egy harcos csapat ellen játszottunk. Felkészültünk arra, hogy erőszakosak és le fognak minket támadni. Ha a kontráinkat pontosabban lejátsszuk, eredményesebbek is lehettünk volna. A meccs végén harcosak is voltunk, szerencsénk is volt a meccs végi lövésnél, de összességében megérdemeltük a győzelmet egy nagyon jó csapat ellen.

Hajrá, Kozármisleny!