Aki kint volt a HR-Rent Kozármisleny – Nyíregyháza NB II-es bajnoki mérkőzésen, láthatta, hogy számos játékvezetői döntés borzolta a kedélyeket. Daru ellen többször szabálytalankodtak a 16-oson belül, de a sípszó mindig néma maradt, eközben az ellenfél helyenként durván játszott, az utolsó negyed órában gyakorlatilag „vadásztak” Vogyicska Balázsra és csak időnként volt retorzió!

A Nyíregyháza a 2. félidőben a semmiből (egy szögletből) gólt szerzett, így ezt követően nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a Misleny, volt is sansz az egyenlítésre.

A kiesés elkerüléséért folytatott küzdelemben, ebben a felfokozott helyzetben ráadásul megadtak egy olyan 2. gólt a Nyíregyházának, ahol kifele járt volna szabadrúgás.

Nyilván mindenkinek fájt az igazságtalanság, ugyanis nagyon nem mindegy, hogy 0-1 vagy 0-2 az eredmény. Ebben a feszült légkörben az sem csoda, hogy vezetőedzőnk reklamált.

Látszik a felvételen is, hogy vezetőedzőnk azt kéri számon a játékvezetőn, hogy miért nem fújta le az esetet, mikor kilökték a kozármislenyi védőt, Füredit. Csapatkapitányunk elfejelte a labdát, amikor hátulról/oldalról Novák faultolt ellene, ő a földre került, az akció pedig ment tovább, melynek végén gól született… Érthetetlen, hogy ez miért nem kifele szabadrúgás lett…

Persze tudjuk, hogy mindenki hibázhat, így a játékvezetők is. De azt is tudjuk, hogy velük párbeszédet folytatni a legritkább esetben lehet, sajnos… Ennek itta meg most a levét vezetőedzőnk!

Az igazságtalanság nagyon fájó volt, ott és akkor abban a helyzetben nagyon nehéz volt megemészteni játékosnak, edzőnek, szurkolónak egyaránt. Nyilván ennek hevében mondott olyat Márton Gábor, amit azóta valószínűleg ő is megbánt. A jegyzőkönyv alapján azonban sejteni lehetett, hogy komoly eltiltásra számíthatunk.

Mostanra megtudtuk: sajnos húsbavágó a büntetés… 3 mérkőzés van vissza a bajnokságból, 3 nagyon fontos összecsapás és éppen 3 meccsre tiltották el vezetőedzőnket…

Kis csapat vagyunk, de nagy szívvel és ez még inkább arra fogja ösztönözni a labdarúgókat, hogy csak azért is megmutassák!

Harcolunk tovább a céljainkért!

Küzdeni fogunk a végsőkig!

Hajrá, Kozármisleny!