Daru Bence személyében régi-új játékossal erősödött a HR-Rent Kozármisleny támadóalakzata.

Bence 2023. januárjában érkezett először Kozármislenybe és komoly érdemei voltak abban, hogy a HR-Rent Kozármisleny meghosszabbította NB II-es tagságát az előző bajnoki kiírásban.

A téli felkészülés során sérülést szenvedett és hosszú hetekig nem volt bevethető, de amikor pályára került, a csapat nagy erőssége volt, fontos gólokat szerzett és sokszor nagy fejtörést okozott az ellenfeleknek.

Kozármislenyi színekben első gólját éppen volt csapata, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen szerezte, azon a meccsen sikerült borítani a papírformát is, hiszen a Kozármisleny 3-2-re legyőzte a bajnokság végén 4. helyezett együttest.

A Csákvár elleni kiesési rangadón idegenben tudtunk 3-2-re győzni, és nagy lépést tenni a kiesés elkerülése érdekében, Bence ekkor duplázott. Ezt követően jött a Haladás elleni mérkőzés, ahol egy remekbe szabott Daru fejesgóllal egyenlítettünk, majd a hajrában a győzelmet is sikerült megszerezni, mellyel már bennmaradást érő helyre került a Misleny.

Mivel az utolsó fordulóban egy helyet visszacsúsztunk, következett az osztályozó, ahol hazai pályán 1-0-ra veszítettünk az Iváncsa ellen. A visszavágón a nagy tét mellett sem volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat, köszönhetően éppen Daru Bencének, aki a 35. és 61. percekben is betalált, végül 3-0-ra nyert a HR-Rent Kozármisleny, mellyel bebiztosította NB II-es tagságát az idei évre is.

Bence ezúttal nem kölcsönbe érkezik. Szerződését közösen felbontották Szegeden, így – bár voltak más kérői is – a szokásos orvosi vizsgálatok utána hosszabb távra írt alá szerződést Kozármislenybe.

Sok szeretettel köszöntjük Bencét Kozármislenyben!

Kívánunk neki a tavalyihoz hasonló jó szereplést, fontos gólokat!

Hajrá, Kozármisleny!