Schuszter Ronald személyében egy 21 éves fiatal, de már 4 éve felnőttek között szereplő labdarúgót igazolt a HR-Rent Kozármisleny.
A baranyai labdarúgó szurkolók körében nem ismeretlen a vezetéknév, Roni édesapja Schuszter Roland, akivel anno nagy csatákat vívott a Kozármisleny.
Ronald Komlón kezdett el ismerkedni a labdarúgás alapjaival, majd később szerepelt a Kozármisleny U14-es csapatában is, ezt követően 3 évig a Puskás Akadémián, majd 3 évig az Illés Akadémián nevelkedett.
A Szombathelyi Haladás színeiben 17 évesen mutatkozott be az NB II-es felnőtt bajnokságban, majd a következő évben már komolyabb szerepet kapott a Haliban, ekkor 11 bajnokin és 2 Magyar Kupa-mérkőzésen szerepelt a zöld-fehéreknél.
A következő évben az NB II-es III. Kerülethez igazolt, ahol 31 másodosztályú bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett. A bajnokságból búcsúzott a Kerület, de Ronald az NB III Nyugati csoportban is maradt a fővárosiaknál, a csapat alapembere volt, 35 bajnoki mérkőzésen 4 találatot ért el.
A III. Kerületnél edzője volt Aczél Zoltán visszatérő vezetőedzőnk, így tökéletesen ismeri a játékos képességeit.
A fiatal labdarúgó így nyilatkozott Kozármislenybe igazolása kapcsán: „Nagyon örülök, hogy Kozármislenybe tudtam igazolni. Számomra ez egy nagy előrelépés, ezért minden erőmmel azon leszek, hogy jó teljesítményt nyújtsak és segítsem a csapatot. Bízok benne, hogy sikeres lesz a szezon és elérjük a céljainkat.”
Sok sikert kívánunk Kozármislenyben!